Mi történt Ukrajnában, Kárpátalján, Ungváron

Ukrajnai, kárpátaljai hírek és események

Ukrajnai, kárpátaljai hírek és események

Tabletező angyalszobrot állítottak Odesszában

2017. december 31. - Choba

burning man szoborVilágít, tabletezik és a ház szélén ül Darth Vader szobrászának alkotása

Odesszában szilveszter előestéjén egy gigantikus, 13 tonnás angyalszobrot állítottak fel, mely egy tabletet tart a kezében, azon videózik. A részben kivilágított szobor egy ház tetején ül, lábai oldalt lelógnak. Az alkotás neve „A mennyek kapuja” arra utalhat, hogy mai világunkban az okos eszközöl, a mobiltelefon és a laptop jelenti az elégedettséget, a kielégülést.

A konstrukció fémből készült és egy okoseszközt és kardot a kezében tartó angyalt ábrázol. Odesszában a Vodoprovodnoj utcán az egyik cég irodaházának a tetején kapott helyet. A kompozíció méretei: szélessége 18 méter, mélysége 11 méter. Az épület feletti rész 15 méterre emelkedik ki és az angyal lábai mintegy 7 méternyire lógnak le az épület mellett.

angyal tablet

Az alkotás készítője Alexander Milov, aki 2015-ben a Burning Man Show látogatóit is meglepte már alkotásával. Az amerikai sivatagban felállított alkotása két egymásnak hátat fordító, lehajtott fejjel ülő alakot ábrázol, egy férfit és egy nőt, belsejükben két kisgyermek sziluettje látható, amint összefonják kezeiket. A világító alkotás nagy hatást gyakorolt a show látogatóira. A Black Rock-ban elkészített kompozíció majdnem 8 méter magas, a gyerekek magassága 5 méter, az egész konstrukció hossza 18 méter.

lenin darth vader szobor

Alexander Milov rengeteg más érdekes és meghökkentő alkotást is készített már Ukrajnában, főként Odesszában. Korábban a kommunizmus emlékeinek eltávolítását előíró rendelet értelmében eltávolításra ítélt Lenin szobrot alakította át, „így tisztelegve Darth Vader emléke előtt”.

zil transzformersz szobor

2009-ben ZIL teherautók roncsaiból készült egy Transformers szobor Odesszában.

Tovább

Harcok a Szvetlodarszki ívnél Ukrajnában

ukrajna haboru szvetlodarszkÚjabb lendületet kaphat az ukrán háború

Az ukrán hadsereg előrenyomult és nagyjából 1 kilométert haladt előre Szvetlodarszk térségében. Az utóbbi napokban a „Svetlodarszki ív” néven ismertté vált területeken újultak ki a harcok Ukrajnában. Az ukrán hadsereg a „Minszki megállapodásban” foglaltaknak teljes mértékben eleget téve és nem megsértve azt szerzett területeket a hadsereg szóvivője szerint. A korábban megjelent hírek szerint a felkelők, szeparatisták Grad típusú rakétákkal lőtték az ukrán állásokat.

A hadművelet célja hivatalosan az volt, hogy elfoglalják, és ellenőrzés alá vonják Novoluhanszkot valójában a település melletti magaslat megszerzése volt a fő feladata az ukrán hadseregnek.

A hadmozdulatok és a folyamatos harcok a térség katonai jelentőségére vezethetőek vissza. A „Szvetlodarszki ív”-től délre található az Uhlehorszki erőmű, mely 3600 megawattos teljesítményével az ukrán energetikában is jelentős szerepet játszik.

Az ukrán hadsereg akciójának időzítése sokakat meglepett, az okokat pedig a feketekereskedelem letörésével magyarázzák. Novoluhanszk az úgynevezett szürke zónába tartozott. Az ukrán és szeparatista erők közötti határon lévő települést egyik fél sem szállta meg igazán, így a csempészek kedvelt átrakodó helye és központja volt. Egyes vélemények szerint a szemben állók felek egyformán kihasználták a helyzetet és az ellenőrző pontokon kenőpénz ellenében engedték át a csempészeket. Néhány ukrán újságíró véleménye szerint maguk az ukrán katonák is szerveztek csempészszállítmányokat. A mostani hadmozdulatok eredményeként elvileg megszűnik ez a helyzet.

”Munkaterv Magyarország felhasználására az Ukrajnával kapcsolatos feladatok megoldására”.

A „meglévő kapcsolatokon keresztül hatni a Fidesz és Jobbik” parlamenti munkájára – írja az orosz titkosszolgálat?

putyin-ugynok-ukrajna.jpgUkrán hackerek feltörték Putyin egyik tanácsosának levelezését … állítólag

Ukrán hírportálok tényként közölték, hogy hackerek egy csoportja feltörte Vladiszlav Szurkova e-mail fiókját. A hírek szerint Vlagyimir Putyin tanácsadójának gépéről megszerezték Ukrajna destabilizációs tervét, melyet 2016 őszén szerettek volna végrehajtani.

Az irat kapcsán több kétely is felmerül, az egyértelmű, hogy az irat nyilvánosságra hozatalának célja, hogy a kárpátaljai Putyinista ügynököket felfedjék. Az iratból az derül ki, hogy Mihail Lanyo és Iván Csubirko a Kreml utasításait végrehajtva tevékenykednek Kárpátalján.

Az iratban több olyan illető ia szerepel, aki nem tölt be jelenleg pozíciót az ott említett szervezetben, ezért is minimum kérdéses az irat datálása, tartalmának hitelessége pedig abszolút ellenőrizhetetlen.

Akcióterv Magyarországon

A közzétett irat egyik fejezetének címe: ”Munkaterv Magyarország felhasználására az Ukrajnával kapcsolatos feladatok megoldására”.

Itt a dokumentum megalkotói program és rendezvénysorozat tervét említik, mellyel a ruszin és kárpátaljai magyar autonómiát támogatnák. Erre úgy utalnak, mint a FIDESZ és a Jobbik kampánytémájára. A Kárpátaljai Ruszin-Magyar tanács megalakítását szorgalmazzák, amit a Jobbikos kapcsolatokon keresztül parlamenti meghallgatás keretében tennének népszerűvé.

„A Jobbik és FIDESZ vezetésével kialakított, meglévő csatornákon keresztül elérni, hogy a magyar parlament nyilatkozatban támogassa a kárpátaljai ruszin-magyar autonómiát”.-

A „FIDESZ-es lehetőségeink felhasználásával aktivizálni Orbán Viktor erőfeszítéseit a kárpátaljai autonómiatörekvések megvalósítására, elérni az EU-s szankciók törlését Oroszországgal szemben”.

A publikált dokumentum hitelessége meglehetősen kérdéses, és valószínűbb az, hogy egy két évvel ezelőtti akcióterv részletei lehetnek, amikor valóban történtek próbálkozások Budapesten a ruszin-magyar autonómiatörekvések propagálására.

A dokumentum elolvasható itt.

Utazás Csernobilba

csernobil turizmusA katasztrófaturizmus legfelső foka

A világtörténelem legnagyobb atomkatasztrófája 1986-ban, az ukrajnai Pripjaty városában történt. A világ csak Csernobili atomkatasztrófa néven emlegeti ezt a tragédiát. Rövid idővel az erőmű felrobbanása után a környező városokat és falvakat kitelepítették, és egy 30 kilométeres zárt „Zónát” hoztak létre.

A „Zónára” mindenki úgy gondol, mint egy lezárt, érintetlen, áthatolhatatlan területre. Valójában ez a terület nagyon is él, és élénk a forgalma is. Nem sokkal az erőmű körüli szarkofág felépítése után rablók és tolvajok hoztak el minden mozdítható értéket. A műholdfelvételeken is jól látszik, hogy az elméletileg véglegesen leállított helikopterekből, teherautókból kiszerelték a motort, hajtóművet.

A katasztrófa 25. évfordulójára a „Zónát” megnyitották, és most bárki szabadon látogathatja szervezett turistautak keretében. A felhívás szerint: egy nap alatt Csernobilben maximum annyi sugárzás érheti a szervezetünket, mint egy órányi repülőút alatt.

Jellemzően 1 és 2 napos turistautakra jelentkezhetünk. Kijevből indul az autóbusz, és oda is tér vissza a kiruccanás után. Egy napért 89 USD-t kell fizetnünk, míg a két napos utazás már 285 amerikai dollárba kerül. Akik még többet szeretnének látni a zárt világból, azok akár az egyhetes utazást is választhatják, és lehetőség van helikopteres sétarepülésre a reaktorok felett.

pripjaty fotozas utazasAz utazás katasztrófaturizmus jellegét erősíti, hogy a programban szerepel egy részletes oktatás arról, hogyan éljük túl az atomkatasztrófákat, és hogyan szervezhetjük meg az életet szennyezett környezetben.

A kétnapos kirándulás programja rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Az elhagyatott város, a sugárzás hatására vörössé vált erdő, a tűzoltólaktanyák és az erőmű mellett a titkos Csernobil-2 várost is megnézhetik a turisták, ahol a Szovjetunió interkontinentális rakéta-felderítő radarhálózatának egyik legnagyobbja található.

Az idelátogatók számára a Csernobil hotelben biztosítanak szállást a túra szervezői, amely berendezettségét és állapotát tekintve is maximálisan korhű, de ez inkább a szervezők pofátlansága miatt annyira spártai, mint a hangulat megteremtése okán.

Aki úgy dönt, hogy ellátogat Csernobilba, annak nem kell aggódnia semmi miatt, a szervezők külön kiemelik, hogy az árban benne van az utasbiztosítás összege.csernobil kitelepített falvak temetoje

Tovább

Ukrán aktivisták védik a magyar Korona szállót

korona-szallo-ungvar.jpg

Lövöldözés Ungváron

Ma délután Ivan Volosin városi képviselő, a Korona szálló tulajdonosa, megsebesített egy civil aktivistát és képviselőtársának segédjét. Az építkezés körül sétálók több lövést is hallottak, azután a ponyvák mögül a meglőtt lábú Volosin és társa rohantak ki, nyomukban a képviselővel, aki még utánuk kiáltotta: „Húzzatok innen”.

A konfliktus a város egyik jelképének is számító Korona szálló napokban újrakezdett átépítése miatt robbant ki. A városi ellenzék, az "Euro Majdan" csoport, hirdetett tiltakozást a szálló elé, hogy megakadályozzák az ott folyó munkálatokat. Valószínűleg birtokháborítást követtek el.

A sérült állítása szerint a képviselő azért rántott fegyvert, mert ők az építési dokumentációt követelték tőle, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy engedéllyel bontja a műemlék épületet.

Korábban a városi képviselő gyanús módon privatizálta az akkor még használható állapotban lévő épületet. A felújítás megkezdése után, folyamatosan kezdtek eltűnni az épület jellegzetes vonásai, holott ezt semmi sem indokolta. Kíváncsian várjuk az ügy folytatását.

A sérülteket kórházba szállították, egyikük sérülése sem súlyos. A rendőrség nyomoz.

Az utcafronti rész mögül eltűnt az épület:

korona ungvar szallo

ungvar serultek korona szallo

ungvar-korona szallo bontas

korona szallo ungvar regen

Terrortámadás Harkovban

robbantas-ukrajna-harkov.jpegRobbanás történt a rendőrség „Keleti hadtest”-jének bázisán Ukrajnában

Ma hajnalban, május 11.-én, két óra környékén ismeretlen tettesek pokolgépet dobtak az ukrán Nemzeti Polícija harkovi parancsnokságának, kommunikációs osztályának épületére. A fél kilogrammnyi trotil a hivatali épület mellett robbant fel.

Az ügyben Oleg Sirajev nyilatkozott, aki a hadtest korábbi parancsnoka volt. Elmondta, hogy a pokolgépet a kerítésen keresztül dobták be ismeretlenek. A robbanóanyag az ott parkoló autók közé esett, így csak azokban esett kár.

A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást. Keresik az elkövetőket.

Ukrajnában az Antiterrorista Művelet kezdete óta jelentős mennyiségű robbanóanyag és fegyver tűnt el a hadsereg és a korábbi belügyi alakulat a „Berkut” laktanyáiból. A frontról hazatérő katonák is szép számmal hoznak haza sehol sem nyilvántartott trófeákat. Jelenleg megbecsülni sem lehet, hogy hány kézifegyver, gránát és nehézfegyver van magánkézen. Ennek egyik bizonyítéka volt, hogy a „Munkácsi lövöldözés”-nél aknavetőt használtak ezer kilométerre a frontvonaltól, az eset után pedig nagy mennyiségű kézifegyvert foglaltak le ungvári és munkácsi lakásokban.

Megverték a gazdasági miniszterhelyettest és családját

Ukrajnában senki sincs biztonságban

julija klimenko UkrajnaJúlia Klimenkó saját Facebook oldalán posztolta ki, hogy őt és családját – férjét és három gyerekét – megtámadták és megverték.

A hírből levonható következtetéssel ellentétben nem politikai támadásról van szó, legalábbis nem úgy tűnik. Azonban az eset rávilágít az ukrán állapotokra és az Ukrajnában uralkodó morálra.

Az eset

A miniszterhelyettes és családja Perejaszlav-Hmelnickij városban kirándult. Júlia Klimenkó elmondása szerint autóval járták be a városközpontot és eközben eltévedtek. Úgy gondolták, hogy jobb híján, az egyik szálloda parkolójába hajtanak be, hogy visszaforduljanak a többsávos úton. Miután terepjárójukkal behajtottak az Artak szálloda parkolójába, rövid időre elállták annak bejáratát, amikor is épp megérkezett a hotel tulajdonosa. Állítólag a tulajdonos és utastársa megverte a miniszterhelyettest, annak férjét és egyik gyermekét is. A rendőrségi feljelentésből kiderül, hogy több kék folttal és véraláfutással gazdagodtak a városnézés eredményeképp, de szerencsére nem szenvedtek súlyosabb sérüléseket.

hotel ukrajna artakA hotel igazgatója természetesen másképp emlékszik a történtekre. Atom Avdaljan (több hírforrásban is így szerepel a neve) úgy nyilatkozott, hogy éppen a miniszterhelyettes támadt őrá, és azzal fenyegetőzött, hogy bezárja az egész kócerájt.

A rendőrség nyomoz, és egyelőre annyit közöltek, hogy a konfliktusban résztvevők mindegyike szenvedett könnyebb sérüléseket.

Elbukta Kárpátalja a cigarettamaffia elleni harcot

Működnek az EU-ba irányuló csempészútvonalak

ukrjna-karpatalja-csempesz.jpgLemondott posztjáról Kárpátalja kormányzója Henagyij Moszkal.

A hírben nem lenne semmi furcsa, hiszen Ukrajnában az elmúlt két évben jöttek-mentek a megyei és állami vezetők. Az viszont ijesztő, hogy lemondását azzal indokolta, hogy „elbukta a harcot a dohánymaffiával szemben”.

A megyei vezető szerint nem kizárt, hogy újabb véres összecsapásokra lehet számítani, mivel a határon működő bandák és az őket támogató politikusok a 2015. július 11.-ei Munkácsi lövöldözéshez hasonló hierarchiába rendeződtek.

Sokkal súlyosabb dolgokat is megfogalmazott Moszkal. Szerinte a hatalom segítségével újra kiépülnek az árnyékgazdaság struktúrái és egyre nagyobb méreteket ölt az Európába irányuló cigarettacsempészet, de a smaragd borostyán kitermelés, kábítószer és fegyverkereskedelem is újra szárba szökkent.

Egyes vélemények szerint a kormányzó azért mond le, mert korruptnak és alkalmatlannak tartja az újonnan kinevezett kárpátaljai vámparancsnokot.

Henagyij Moszkalt 2015. július 15-én a munkácsi lövöldözés után nevezték ki Kárpátalja kormányzójává. Petro Porosenkó elnök szerint a határon átívelő csempészet felszámolása lett volna a célja.

Nem biztos, hogy az elnök elfogadja a kormányzó lemondását, viszont bizonyosan nagy visszhangot válthat ki ez a „segélykiáltás”.

moszkal.jpg

 Henagyij Henagyijovics Moszkal korábban a Luhanszki Területi Állami Közigazgatási Hivatal vezetője volt, és háborús körülmények között bizonyíthatta rátermettségét. A frontvonalról érkezett Kárpátaljára, ezért sokan úgy gondolták, hogy képes lesz felvenni a harcot a helyi maffiacsaládokkal.

Moszkal 2001-ben, rövid ideig, volt már Kárpátalja kormányzója, de működéséhez semmilyen figyelemreméltó esemény nem köthető.

Újságírókra lőttek Odesszában

ukrajna odessza lovoldozes

Visszatérnek a 90-es évek leszámolásai

Ukrajnában, Odesszában hajtóvadászat indult annak a három embernek az elfogására, akik lőfegyverrel megsebesítették a helyi tv két munkatársát kedd délután.

A „7-es csatorna” két munkatársa került kórházba a támadás után, akik sérülése komoly, de nem súlyos.
A történteket több térfigyelő kamera is felvette, ezért az eset jól dokumentált. Három ismeretlen személy egy Hondán megjelent a tv-társaság irodájánál, ahonnan kihívták az egyik tévést. Némi szóváltás után verekedés kezdődött, aminek az egyik támadó fegyverrel vetett véget.

Feltételezések szerint a támadás az egyik riportjuk miatt történhetett. A 7-es csatorna felvételeket készített egy autóbalesetről, mely Dnyeszterfehérváron történt, a támadók által használt személygépkocsi pedig épp ide van beregisztrálva.

A tv társaság igazgatója szerint teljesen lényegtelen, hogy milyen okok vezettek a támadáshoz, elfogadhatatlan, hogy fényes nappal újságírókra lőjenek az utcán.

A rendőrség azonosította a jármű tulajdonosát, és megkezdték az elkövetők üldözését.

Figyelemreméltó, hogy az egyik támadó felvette a földről a töltényhüvelyeket.

Csernobil 360 fokban

Panorámafotók a lezárt zónából

Сhernobyl360 " A Csernobili Atomerőmű katasztrófájának 30. évfordulójára készített panorámafotókat itt nézheti meg.

A TSN hírportál az 1986. április 26-i katasztrófának állít emléket, amikor 115 ezer embert evakuáltak az erőmű harminc kilométeres körzetéből. Bár a Csernobili Atomerőmű már 15 éve nem termel áramot, területén mintegy kétezer ember dolgozik naponta.

A Sean Gallup fotós által készített panorámaképek segítségével ellátogathatunk a szellemvárosba Pripjatyba. Szétnézhetünk az elhagyott iskolában, buszmegállóban, kórházba, épületekbe és közösségi terekre.

Bár a világ nagy része úgy hiszi, hogy az erőmű 30 kilométeres körzete szigorúan ellenőrzött zóna, valójában a tolvajok és szerencsevadászok (Sztalkerek) naponta járkálnak ki és be. Árulkodóak azok a fényképek, melyek a katasztrófát követő takarításban használt járművek parkolóhelyeit mutatják. A legtöbb járműből hiányzik a motor, melyet nagy valószínűséggel kivittek a zónából és eladtak.

A körpanorámás fényképeket az Ukrajnai atomerőmű baleset helyszínéről itt nézheti meg.Сhernobyl360

süti beállítások módosítása